Kerékpárutakat építenek Szolnokon
Szolnokon tovább bővítik a kerékpárúthálózatot a Tószegi úton.
A helyiek már régóta várták, hogy a Tószegi úton is kiépüljön a kerékpárút, melynek köszönhetően a Hetényi Géza kórházba is eljuthatnak kétkerekűvel.
A projekt részeként lakossági fásítási program is indul
A település önkormányzata a Fenntartható város közlekedésfejlesztés című felhívásra „Fenntartható közlekedésfejlesztés Szolnokon” címmel adott be pályázatot, melynek eredményeképp valósulhat meg a beruházás.
A projekt célja, hogy Szolnok közlekedése fenntarthatóbbá és biztonságosabbá váljon, valamint javuljanak a közlekedési feltételek.
A végleges nyomvonal az Indóház úttól induló és a már meglévő kerékpárúthoz csatlakozó, a Tószegi út jobb oldalán a Hetényi Géza kórházig érő szakasz lett, melynek hossza 1400 méter. A beruházással érintett szakaszon évek óta jellemző csapadékvíz-elvezetési problémák is megoldódnak a projekt megvalósulása esetén. A pályázat részeként lakossági fásítási program is indul, melynek keretében a nyomvonal menti területen az állampolgároknak lehetőségük lesz facsemetéket igényelni az önkormányzattól, amiket saját ingatlanjaikon vagy annak környezetében elültethetnek.
BG
Forrás: Szolnok.hu
A képek illusztrációk