A szakképzés átalakulásáról tartottak workshopot Szolnokon

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében 2021.szeptember 09-én Szakképzési Workshopot tartottak a Debreceni Egyetem Szolnoki Campusán.

A rendezvény célja volt, hogy megismerjék a jelenlévők az új szabályozásokat, információkhoz jussanak aktualitásokról és szakmailag is konzultáljanak egymással.
 
A workshop programjai között előadóként vett részt Dr. Varga Balázs Zoltán. Előadásában a szakképzési törvény új szabályozásainak pénzügyi vonatkozásáról beszélt, melyben kitért rá, hogy a vállalatoknak és a diákoknak miért éri meg részt venniük a duális szakképzésben. A vállalatok egyrészt kinevelhetik a jövő munkaerőállományát, emellett pedig jelentős adókedvezményt is kapnak, míg a diákok akár 100 ezer forint havi munkabérhez is juthatnak és szabadság is jár nekik.
 
Megváltozott a fiatalok pályaválasztásra való felkészítése 
 
Tóth Gábor, Innovatív Képzéstámogató Központot (IKK) módszertani igazgatója „Kezünkben a digitális jövő”- Az IKK tevékenysége és működése a szakképzés szolgálatában című előadásában azzal kapcsolatban osztott meg információkat, hogy a vállalkozásoknak, a duális képzőknek, valamint a tanulóknak miben tud segíteni a szervezet.
 
Elek Csaba, a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum főigazgató-helyettese a vizsgarendszer változásairól és a vizsgaközpontok kialakításának feltételrendszeréről tartott tájékoztatást.
 
Dr. Suhajda Csilla Judit, s Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem munkatársa a pálya és iskolaválasztásra ható tényezőkről beszélt. Kiemelte, hogy az utóbbi évtizedekben mennyire megváltozott a gyerekek pályaválasztására való felkészítése.
 
A hazai munkaerőpiac átalakult, egyre többen fogják keresni a projekt alapú megbízásokat, a rugalmas munkaidőt és az atipikus foglalkoztatási formákat.
 
BG
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Szoljon