A kormány támogatja a technológiaváltó vállalkozásokat Szolnokon

A mikro-, kis- és középvállalkozásokat segítő országos szakmai roadshow keretében Szolnokon járt György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Az államtitkár elmondta, hogy 2600 milliárd forintból 600 milliárd forint a vissza nem térítendő támogatás és 2000 milliárd forint a kedvezményes, közel 0 %-os kamatozású hitel, melyet az állam kamattámogatással támogat. Van még tőkekonstrukció is, ha valamelyik vállalkozásnak tőkére lenne szüksége hitel helyett. A 200 milliárd forint keretösszegű technológiaváltó támogatási programból meghirdettek 100 milliárdot, melyre 1 hónap múlva lehet pályázni.
 
Támogatják a válllalkozások technológiai fejlesztését

A benyújtott pályázatok elbírálása 45-60 napot vesz igénybe. A program keretösszegének fennmaradó részét ütemezetten fogják meghirdetni. A támogatásokhoz minimum 3, de legfeljebb 249 főt foglalkoztató vállalkozások juthatnak hozzá, mely létszámarányosan vehető igénybe.
 
György László hozzátette még, hogy a támogatások feltételesen vissza nem térítendők, amit akkor nem kell visszafizetni, ha a vállalkozások a maguk szintjén digitalizálnak, mert "ez a záloga a megmaradásuknak". A másik feltétel, hogy 3 év alatt kétszeresére kell bővülniük a vállalkozásoknak.
 
Az államtitkár fontosnak tartja, hogy a vállalkozások a jövőt jelentő legmodernebb technológiákba fektessenek, továbbá olyan dolgozói állománnyal rendelkezzenek, akiknek megvan a technológia működtetéséhez szükséges tudásuk. Szerinte csak így lehet megerősíteni Jász-Nagykun-Szolnok megyében a munkahelyeket és hozzájárulni a cégek növekedéséhez.
 
Kiemelte még, hogy a megújult a vállalkozói információs portál (www.vali.hu), mely a korábbinál könnyebben segít eligazodni a kedvezményes hitelek, támogatások, képzések és tanácsadók között.
 
Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere elmondta, hogy 2019-ben a közel 7,3 milliárd forint adóbevétel 5,6 milliárd forint iparűzési adóból és 1,6 milliárd építményadóból állt össze. Tavaly 4,6 milliárd forintra csökkent az iparűzési adó, de az építményadó összege nem változott. Egymilliárd forint adókiessel számol a város, melyet állami kiegészítéssel lehet kezelni, a működésük rendben van.
 
Sziráki András, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta, hogy a megye gazdasági teljesítménye elérte a 3000 milliárd forintot. Ennek az eredménynek az 59 %-át a feldolgozóipar adta, ezt követi a kereskedelem és a mezőgazdaság. Hozzátette még, hogy az elmúlt 2 évben több mint 10%-ot növekedtek a bérek.
 
BG
Forrás: Szolnok.hu