Négymilliárd forint közműfejlesztési támogatásban részesült Szolnok a Modern városok program keretében, amelyből a város 45 helyszínén épülnek utak és járdák. Ezzel az elmúlt évtiz...
Orbán Viktor miniszterelnök a Modern városok program részeként együttműködési megállapodást írt alá Szalay Ferenccel (Fidesz-KDNP), Szolnok polgármesterével.
A Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása (SzKTT) százszázalékos támogatottságú uniós pályázatának köszönhetően a Szolnokon a Kaán Károly úti idősotthon megújul.
Az önkormányzat és az állam közösen mintegy félmilliárd forinttal támogatja a gyermekek tkeztetését Szolnokon.
Az Eagle Ottawa amerikai vállalat Szolnokon két ütemben összesen 1000-1200 főt foglalkoztató csarnokot épít.
A szolnoki Hetényi Géza kórház szerkezetkész lett, ezért megtartották a bokrétaünnepséget. Az eseményen részt vett Szalay Ferenc polgármester is.
Szolnok Megyei Jogú Város közgyűlésének idei utolsó ülésén több fontos napirendi pontról tárgyaltak a képviselők.
Nemrég „Fogyasztóbarát Település” oklevéllel ismerték el Szolnok Megyei Jogú Város vezetésének munkáját.
A finn-magyar kapcsolatok elmélyítéséért kapott nemrég elismerést Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere.
Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár adta át az új kerékpárutat a szolnoki Széchenyi parkerdőben.
Hegmanné Nemes Sára, az NFM vagyonpolitikáért felelős államtitkár, Szalay Ferenc Szolnok város polgármestere és Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikáció...
Szeptemberben a harmadik korszerű természettudományos labort adtak át a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban.
"Újabb városfejlesztési beruházások elindítására lesz lehetőség” – jelentette be Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere.
Társadalmi vita keretében lakossági fórumot és azt követően akcióterületi műhelymunkákat rendezünek Szolnokon a város fejlesztésének stratégiájáról.
Út- és járdaburkolat felújítási és építési programot indítottak Szolnokon 300 millió forintból - jelentette be a polgármester.